...egy portál az adrenalinzónához!
Gokart

Gokart pálya foglalás

Gokart

VGB Grand Prix - VERSENYSZABÁLYZAT 2018

Bajnokságunk célja, hogy az amatőr gokartversenyek kedvelői továbbra is baráti, jó hangulatú versenysorozaton szabályozott, sportszerű futamok keretében összemérhessék tudásukat. 2018-ban 13 pontszerző verseny kerül megrendezésre VGB Grand Prix 2018 néven, és minden futamot szombati napokon bonyolítunk le. Várunk minden gokart-, és sportbarátot, akik szeretnék kipróbálni magukat egy baráti hangulatú amatőr versenysorozatban.

 

A Váci Gokart Bajnokság (VGB Grand Prix)

                              2018. évi versenyszabályzat

 

A VGB Grand Prix gokart bajnokságunk nyílt amatőr versenysorozat, ami a Forma1-hez nagyon hasonló lebonyolítási rendszerben kerül megrendezésre. A futamokon részvevő versenyzők az elért eredményeik alapján pontokat szereznek, mely alapja az év végi értékelésnek és díjazásnak.

 

A VGB Grand Prix 2018 amatőr gokartversenyein bárki részt vehet, aki kedvet érez az amatőr versenyzéshez. Ahhoz, hogy valaki elindulhasson a versenyeken, ismernie kell az alábbi versenyszabályzatot, továbbá el kell fogadnia azt. Az a versenyző, aki elindul egy adott versenyen, részvételével egyben el is fogadja a szabályzatot. Minden induló csak saját felelősségére vehet részt a VGB Grand Prix futamain. A 18 év alatti versenyzők kizárólag aláírt írásbeli vagy szóbeli szülői beleegyezéssel indulhatnak a versenysorozatban.

 

A 2018-as bajnokságban az előző évhez hasonlóan nagy versenytávval és idén a szezon során is értékes nyereményekkel várjuk a kihívást kereső versenyzőket. Ebben az évben is a Forma1-hez nagyon hasonló lebonyolításban történnek a versenyek, pl. kötelező bokszkiállást kell minden versenyzőnek végrehajtani a futamok során. Továbbá a versenysorozat változatosabbá és izgalmasabbá tétele érdekében ismét több, sőt teljesen új nyomvonalat is ki fogunk alakítani.

 

A bajnokság 13 pontszerző versenyből áll és ebből a legjobb 12 verseny lesz értékelve. Az, aki az összes versenyen részt vesz, a legrosszabb versenyének pontjait eldobhatja. Amennyiben időjárási okok miatt csak 12 verseny kerül megrendezésre, abban az esetben csak 11 verseny eredményét vesszük alapul az év végi értékelésnél. Ha a körülmények indokolják, előfordulhat halasztás, vagy egy verseny korábbi időpontra való áthelyezése.

 

Gokartok

 

A bajnokságban indulók a szervezők által biztosított, egységes műszaki felszereltségű Sodi vázas Honda GX 270cm3-es gokartokkal vesznek részt.

 

Figyelem! A versenyzőknek el kell fogadniuk, hogy két teljesen egyforma gokart nincs! A különbségek a gyártás során is keletkeznek  a vázban.  Használat során a motorok, vázak és gumik kopása sem egyforma mértékű. Továbbiakban nem tudunk minden verseny előtt mindenkinek új gumikat biztosítani. Tapasztalataink szerint pedig a versenyzők sem tudnak minden gokarttal ugyanolyan gyorsan menni, mert a jó köridő függ a vezetési stílustól is. Példaként van, aki gyors a 10-es számú gokarttal és lassabb a 12-es számúval, és van, aki épp fordítva. Ennek ellenére megpróbáljuk a lehető legpontosabban összehangolni őket. A szombati versenyek előtti péntekeken kiemelt kedvezménnyel lehetőség van edzeni, amelyeken hatékonyan össze lehet hangolni a gokartokat.

 

Versenyek

 

A versenyek ideje: a bajnokság honlapján található versenynaptárban szereplő időpontokban található. A szezon során minden hónapban legalább egy szombati napon kerül megrendezésre verseny,  a legtöbb esetben a délelőtti órákban. Változás jogát a szervezők fenntartják! (Pl. ünnepnapok, rossz időjárás stb. miatt)

 

Versenyzők

 

A versenyzők minimális életkora: betöltött 14. életév (alatta csak külön engedéllyel). Amennyiben a versenyző betöltötte a minimális korhatárt, de a versenyvezetőség úgy ítéli meg, hogy nem tudja biztonságosan, versenytempóban elvezetni a gokartot, úgy az indulást a szervezők megtagadhatják. Ez érvényes a felnőtt indulókra is. Ebben az esetben a nevezési díj arányos része visszatérítésre kerül.

 

Kategóriák:

 

 A versenyek az alábbi testsúly-kategóriákban kerülnek kiírásra:

- 1-es kategória: minimum 60 kg

- 2-es kategória: minimum 75 kg

- 3-as kategória: minimum 90 kg

 

Költségek-díjazás

 

Nevezési díj versenyenként: 8500 Ft

Nevezési díj második kategóriára: 7000 Ft

 

További kedvezményes csomagok:

- pénteki edzésnapon 3X8 perc szabadedzés: 5000 Ft (nevezési díj befizetése szükséges)

- pénteki edzésnapon 5x8 perc szabadedzés: 8000 Ft (nevezési díj befizetése szükséges)

- szombati szabadedzések: 30 perces szabadedzés: 5000 Ft

- szombati szabadedzések: 8 perc szabadedzés: 2000 Ft (a félórás edzések közben történik)

 

 

Díjazás

 

Díjazás versenyenként:  kategóriánként a dobogósok serleget kapnak

Díjazás a szezon során: a 2. - 6. verseny közötti szakaszban a 2 legtöbb pontot szerző versenyző 1-1 ajándék nevezést kap

Díjazás a szezon során: a 7. - 11. verseny közötti szakaszban a 2 legtöbb pontot szerző versenyző 1-1 ajándék nevezést kap

A szezon közbeni nyereményt 1 versenyző csak 1 alkalommal nyerheti meg, így abban az esetben, ha a második szakaszban is ugyanaz(ok) a versenyző(k) szerzi(k) a legtöbb pontot, a pontban utána következő versenyző jogosult a nyereményre.

 

A bajnokság végén, a kategóriák első 3 helyezettje bajnoki trófeát és egyéb ajándékokat nyer.

 

Részvételi és nevezési feltételek:

 

A versenyen minden induló saját felelősségére vesz részt, a szervezők felé semmilyen követelést és kárigényt nem nyújthat be. A versenyzők részvételükkel tudomásul veszik, hogy minden óvintézkedés ellenére fokozottan veszélyes sporteseményen vesznek részt, és ennek tudatában versenyeznek. A szervezők által előírt védőfelszereléseket minden indulónak kötelező viselnie a futamok és a szabadedzések ideje alatt. Szándékos károkozásért, illetve a szabályok be nem tartásából eredő károkért az anyagi felelősség a vétkes versenyzőt terheli. 

 

Nevezés:

 

A futamokra a helyszínen vagy az interneten lehet nevezni.

 18. életévüket be nem töltött személyeknél szülői beleegyezés is szükséges.

 

Előzetes nevezés – részvételi szándék jelzése:

 

Előzetesen nevezni a futamot megelőző péntek 24 óráig lehet elektronikus formában a honlapon található jelentkezési lap kitöltésével,  vagy szombaton személyesen a pályán. Az előzetes nevezésnek tartalmaznia kell a nevet, és a választott kategóriá(ka)t

 

Kategóriaválasztás:

 

Egy versenyző egy versenyhétvégén több kategóriába is nevezhet, ha megfelel a kategória által támasztott súlykövetelményeknek.

A súlykategóriát minden versenyző magának választhatja meg. Amennyiben valaki nem éri el a választott súlykategóriájának alsó határát, úgy alkalmazhat súlyokat. A súlyokat a szervező biztosítja maximum 23kg-ig a versenyzőknek, ezeket a gokarton elhelyezett súlytartókba kell beletenni. Ha nagyobb súlyra van szüksége a versenyzőnek a súlyhatár eléréséig, akkor azt a versenyzőnek kell megoldania a szervezőkkel egyeztetett módon!

Amennyiben súlyozással sem éri el a minimális súlyhatárt a versenyző, az idei évtől abban az esetben indulhat az adott kategóriában, ha legalább 10 kg-on belülre tudja súlyozni magát a minimális súlyhatárhoz, és 2 kötelező bokszkiállást végez el a verseny során. Ugyanez a 2 kiállásos szabály érvényes arra az esetre is, ha egy súlyozásra szoruló résztvevő a versenyre történő géphúzásnál olyan gokartot kap, amelyiken nincs a súlyozásra alkalmas tartószerkezet.

A súlyozás során a versenyző segítséget kérhet a szervezőktől, akik azt mindenkinek felajánlják. Amennyiben a versenyző nem kívánja saját maga intézni a súlyozást, minden esetben jeleznie kell a szervezők felé igényét, ugyanis elmaradt súlyozás esetén büntetésben részesül.

 

Mérlegelés:

 

A mérleget a szervezők biztosítják, a versenyzőnek pedig lehetősége van a mérlegen ellenőrizni, hogy eléri-e a megfelelő súlyt. A mérlegelés helyét a szervező jelöli ki, és minden versenyző ugyanazon a helyen mérlegel. A mérlegelésnél a mérlegre több alkalommal is rá lehet állni, és a mért értéket minden versenyző köteles elfogadni. Ettől eltérni csak indokolt esetben lehetséges. A mérlegelésre a versenyek előtt kell megjelenni teljes felszerelésben a szervezőknél, akik ekkor jelölik meg, hogy a nevezett kategóriákhoz kell-e, és ha igen, mennyi plusz súlyt kell a versenyzőknek a futamokra elhelyezni a gokartokban. A mérlegelés mindig a versenyek előtt történik, a súlyok meglétét a vezető bíró ellenőrzi közvetlenül start előtt a rajtrácson. A mérlegelésnél történő szándékos megtévesztés futamokról, vagy akár egész évadról történő kizárással büntethető.

 

 Időtartamok:

 

A nevezési díj az alábbiakat tartalmazza:

Időmérő edzés: 5 mért kör (kategórián belül ugyanazzal a gokarttal)

Verseny időtartama:  35 kör, amely nem tartalmazza a 2 felvezető és 1 levezető kört. A körszámok a pályák nyomvonalainak változásától nem függnek.

 

Versenynap időterve*:

 

8:30 – 9:00 : érkezés, nevezés

9:00 – 9:30 : első félórás edzés (közben 8 perces edzések)

9:30 – 10:00 : második félórás edzés (közben 8 perces edzések)

10:00 - 10:40 : időmérő edzés

10:45 - től: a kategóriák futamai

Minden versenyzőnek legkésőbb 9:00-ra meg kell érkeznie, hogy leadja nevezését és felkészüljön az időmérőre.

Kérünk minden versenyzőt, hogy időben érkezzen meg a versenynapra, hogy a szabadedzéseket követően azonnal kezdeni tudjuk az időmérőt. Az időmérő edzést legkésőbb 10:00-kor elkezdjük.

*A tavaszi (max. első 2 futam) és őszi időszakokban (óraátállítás előtt-után) a versenyek kezdete a fent megjelölt időpontoktól jelentősen eltérhetnek. Minden esetben érdemes tájékozódni a verseny pontos időpontjáról az elérhetőségeken, illetve figyelni a honlapon és facebookon közzétett tájékoztatóinkat!

 

Szabadedzés:

 

A nevezésen kívül lehetősége van minden versenyzőnek külön szabadedzéseken indulnia az időmérő edzést megelőzően. A pénteki és szombati napokon is kedvezményes edzéscsomagokat biztosítanak a Szervezők.

 

Versenyzői eligazítás:

 

Az utolsó szabadedzés előtt eligazítás tart a vezető bíró, ahol tájékoztatja a résztvevőket az időmérő és a verseny menetéről, és a szabályzat legfontosabb pontjairól. Továbbá itt lehetőség van a versenyzőknek kérdéseket feltenni és a szervezőkkel nyíltan konzultálva megbeszélni a felmerült észrevételeket. Az eligazításon kötelező részt venni! Aki nem vesz részt az eligazításon, és a későbbi esetleges szabálytalankodása az információhiányára vezethető vissza, nem kerül más elbírálás alá, mint a többi versenyző.

 

Időmérő:

 

Az időmérő közvetlenül az utolsó szabadedzés után kezdődik üzemmeleg gokartokkal.

2018-ban egy gokarttal történik az időmérőzés egy adott kategórián belül, tehát az azonos súlykategóriában indulók egymás után, egymást váltva köröznek a pole pozícióért. A 3 súlykategória 3 gokartja egyszerre időmérőzik a pályán, megfelelő távolságban indítva egymástól a különböző kategóriák versenyzőit.

Minden versenyző 5 gyors kört tesz meg a pályán, majd az adott résztvevő 5 kör alatt futott leggyorsabb körét és az első gyors körét átlagoljuk, így jön ki a versenyző időmérős eredménye. Akinél ez az időeredmény a legjobb, az szerzi meg a pole pozíciót. Akinek az első köre egyben a leggyorsabb köre is, nincs átlagolás, ezt az egy időeredményt vesszük figyelembe. 

Az évad első időmérő edzésén az időmérőzés sorrendje sorsolással történik, a második versenytől kezdve a bajnokság sorrendjében időmérőznek a versenyzők. Az a versenyző kezdi az időmérőt, aki vezeti a bajnokságot. Az újonnan belépő versenyzők utolsóként időmérőznek nevezésük sorrendjében. 

Minden kategóriában a pole pozíciót szerző versenyzők + 2 pontot kapnak a bajnoki pontjaik mellé. A súlyozást minden versenyzőnek kérnie kell a szervezőktől. A versenyzőtől elvárt magatartás, hogy segítsék az időmérő gyors, gördülékeny lebonyolítását, így ha valaki elmulasztja a súlyok berakását, és segítséget sem kér a szervezőktől, hátrasorolással is büntethető. Az időmérő alatt folyamatos kék zászló van érvényben, tehát amennyiben valakit utolér egy másik időmérőzőt, kötelezően el kell engednie. Szigorúan TILOS szándékosan feltartani a versenyzőtársat! A szándékosság megítéléséről kizárólag a bírók döntenek. Aki megszegi a szabályt, hátrasorolással is büntethető.

 

Műszaki hiba:

 

Műszaki hiba esetén, ha kevesebb mint 3 versenyző időmérőzött még a kategóriában, és a gokartot nem lehet megjavítani perceken belül, úgy az adott kategória időmérő edzését másik géppel újraindítjuk. Abban az esetben, ha az adott kategóriában legalább 3 versenyző már megfutotta az időmérős köreit, az adott kategória időmérőjét nem indítjuk újra, hanem a csere géppel kell folytatni a többi versenyzőnek. Nem számít műszaki hibának, ha a versenyző, az általa magával vitt felszerelés (súly, öltözet, ülés, pedál) miatt nem tudja versenytempóban teljesíteni az időmérő edzést, vagy nem tudja befejezni azt. Amennyiben az időmérő edzés közben megváltoznak a körülmények (pl. elered eső, felszárad a pálya), az időmérő edzés NEM kerül újra indításra. Amennyiben a körülmények miatt félbe kell szakítani, akkor a folytatáskor nem futhatja senki sem újra a köreit, az időmérő a félbeszakítás előtti állapotról folytatódik. Ha a futam elhalasztásra kerül, úgy arra külön szabályzás vonatkozik (lásd lejjebb).

 

Rajtprocedúra:

 

A versenyzők 2 felvezető kör megtétele után felállnak az időmérő edzésen elért rajtkockába. Amíg a versenyzők felállnak a rajtrácsra, a rajtlámpa három piros világítóteste közül az első nagy piros folyamatosan világít. A rajtfelállást elhibázó versenyzőt (egy újabb felvezető kör után) a legutolsó rajtpozícióba soroljuk! Az újabb felvezető kör már beletartozik a verseny körszámaiba. A fordított pályairány startjánál kanyarból rajtoló versenyzőnek lehetősége van arra, hogy gokartjával kedvezőbb szögben álljon fel a rajtvonalhoz, mint ahogy a felfestés jelzi. Az eltérés mértékét a vezető bíró határozza meg, amelyről az eligazításon tájékoztatja a versenyzőket. A rajtot felügyelő bíró meggyőződik arról, hogy a versenyzők készen állnak a rajtra, illetve senki nem tartózkodik a pályán a versenyzőkön kívül, majd jelt ad a rajt megkezdésére. Rajtnál a versenyzőknek TILOS a gokart kerekeinek megfogása bármely testrészükkel. Továbbá TILOS a rajtnál (is) a gokart motorjához hátranyúlni, illetve a kezet rátenni. Ha valaki egyértelműen kiugrik a rajtnál, nem rendelünk el új rajtot. A startnál kiugrott versenyzőnek a verseny során az 1 kötelező bokszkiállásán kívül még egy kötelező kiállást kell büntetésként végrehajtania. Amennyiben a rajtot követő első körben olyan ütközés történik, ami miatt valaki jelentős hátrányba kerül, új rajt rendelhető el. Ennek megítélése és eldöntése a rajtot felügyelő bíró hatásköre. A rajtot hasonló probléma miatt maximum kétszer lehet megismételni, a 3. rajt végleges. Nem kötelező új rajtot elrendelni, amennyiben a versenyző saját hibájából kerül hátrányba. Új rajt esetén az előzőleg lefutott körök a teljes távból levonásra kerülnek. A vezető bíró akkor is rendelhet el új rajtot, ha – pl. a pálya adottságainak köszönhetően – nem látta azt az eseményt, ami miatt valaki jelentős hátrányba került. Amennyiben a rajtot felügyelő bíró úgy ítéli meg, hogy új rajtot rendel el, az első körben piros zászlóval jelzi a versenyzőknek, hogy ismét fel kell állniuk a rajtrácsra az eredeti sorrendben. A megismételt rajtfelállásnál is érvényesek a rajtfelállást elhibázókra vonatkozó szabályok. Ha valamely versenyző pozícióvesztés vagy egyéb okok miatt szándékosan okoz balesetet, hogy új rajtot rendeljenek el, hátrasorolással büntethető. Súlyosabb esetben akár kizárással is szankcionálható az ilyen vagy ehhez hasonló sportszerűtlen magatartás.

 

Rajtoltató lámpa működése:

 

 A rajtrácsra felállás végéig a nagy piros lámpa világít. Amikor már mindenki elfoglalta a helyét, akkor a második és harmadik piros lámpa is bekapcsol jelezve, hogy kb. 5 másodpercen belül valamikor elalszanak a lámpák. A lámpák együttes kialvásakor történik a rajt!  Amennyiben valamelyik versenyző elrontja a rajtfelállást, a nagy piros lámpa kialvásával jelezzük (sárga zászlóval együtt), hogy újabb felvezető körre kerül sor, amely során a hibázó versenyző a mezőny végére kerül.

 

Verseny:

 

A versenyzők, a versenyen részt vevő gokartok számától függően - súlykategóriánként - A, B, C, stb. döntőkbe kerülnek. Ennek alapja az időmérő edzés végeredménye. Ha egy versenyen 9 gokart vesz részt, akkor az első 9 helyezett kerül az „A” döntőbe, a második 9 helyezett a „B” döntőbe, stb. Ez azt jelenti, hogy az adott döntő résztvevői nem végezhetnek előrébb, mint az előtte lévő döntő utolsó helyezettje, és nem végezhetnek hátrébb, mint az utána lévő döntő legjobbja.

A versenytáv 35 kör, előtte 2 kör felvezető, utána pedig 1 kör levezető van. A versenyen az utolsó 5 kört minden versenyzőnek táblával jelzi a vezetőbíró. Leintés utáni levezető körön már TILOS versenytempóban haladni. Az a versenyző, aki leintés után versenytempóban közlekedik, és megzavarja a még versenyző társát/társait, hátrasorolásos büntetésben is részesülhet.

A kategóriákon belüli futamok (A, B, C, stb. döntő együtt értékelendő) során a leggyorsabb kört szerző versenyző + 2 pontot kap, amely a versenyen szerzett pontjaihoz hozzáadódik. A döntők – amennyiben csak kis létszámú résztvevő van – összevonhatók, az értékelésük külön történik. 

Ha egy adott kategóriában nem indul legalább 3 versenyző, a futam nem kerül megrendezésre. Legalább 5 versenyzőnek részt kell venni egy futamon ahhoz, hogy maximális pontszámokat osszuk az adott kategóriában, tehát 3 vagy 4 résztvevő esetén csupán a pontok 50%-a kerül kiosztásra.

A verseny során 1 alkalommal minden versenyzőnek kötelezően ki kell állnia a pálya mellett erre külön kialakított bokszutcába. A bokszkiállást speciális lámpás készülék segítségével bonyolítják le a versenyzők. Minden versenyzőnek lehetősége van bónusz bokszkiállást is végrehajtania a verseny során abban az esetben, ha a kötelező kiállást szabályosan elvégezte. Az idei szabályok szerint azok a pilóták, akik nem érik el az adott kategória minimum súlyhatárát, de ahhoz 10 kg-on belül vannak, elindulhatnak, de 2 kötelező bokszkiállást kell elvégezniük. Az a versenyző, aki a kötelező(kö)n kívüli szabályos BÓNUSZ bokszkiállást is elvégez, az idei évben + 4 (!) pontot kap. Csak egy BÓNUSZ kiállásért járnak plusz pontok.

 

Géphúzás versenyre:

 

A gokartok választása sorsolással dől el. Először mindig az adott kategória időmérőjének első helyezettje húzhat, utána a második, harmadik stb. A sorsolás mindig az adott kategória futama előtt közvetlenül történik. A hiányzó versenyző helyett hozzátartozója/kísérője is húzhat gépet. Aki a sorsolásról hiányzik, és nincs kísérője (vagy nem vállalja a géphúzást), a futamon a sorsolás végén maradt gokarttal vesz részt.

2018-ban "Joker gép" is bekerül a húzható gokartok közé, ami azt jelenti, hogy aki ezt húzza, a bent maradt gokartok közül szabadon választhat.

 

Bokszkiállás lebonyolítása:

 

Minden versenyzőnek az adott futamában min. 1 kötelező bokszkiállást el kell végeznie. A verseny első és utolsó körében TILOS végrehajtani a bokszkiállást. Ha valaki az első, vagy az utolsó körben bonyolítja le a bokszkiállást, büntetésben részesül. Ez abban az esetben is érvényes, ha a kötelező kiálláso(ko)n kívül plusz 1 szabályos bokszlátogatást is elvégez. Az a versenyző, aki nem megy ki a bokszba minimum 1 alkalommal a verseny során, szintén büntetésben részesül. Rossz időpontban végrehajtott, illetve kihagyott bokszkiállás esetén a versenyt követően a mezőny végére sorolandó az adott versenyző.

A kötelező bokszkiállásra létrehozott bokszutca (biztonsági okok miatt) a pályavonal mellett kerül kialakításra csak a VGB Grand Prix versenyeire. Az a versenyző, akinek az adott körben szándékában áll végrehajtania a kiállást, a bokszutcát megelőző kanyarban egyértelmű kézfeltartással jeleznie kell kiállási szándékát. Az a résztvevő, aki elmulasztja egyértelműen jelezni kiállási szándékát, büntetésben részesül, és a verseny végén 1 pozícióval hátrább sorolandó, kivéve ha még egy alkalommal szabályosan elvégezve kiáll a bokszba (a kötelező kiállást elvégezve). A bokszutcában egyszerre többen is elférnek, viszont a hátrább álló versenyző egyértelműen nagy hátrányt szerez, ha más versenyzővel együtt áll ki a bokszba, ugyanis a saját idejét is meg kell várnia a zöld jelzésig.

A bokszutcába érkező versenyzőnek egy speciális lámpás készüléknél meg kell állnia (a lámpa beérkezéskor zölden jelez), ahol egy gomb megnyomásával pirosra kapcsolja át a lámpát. A készüléknél való megállással egyidőben a versenyzőknek egy a bokszutcában felrajzolt vonalnál meg kell állni. Ez a vonal azt segíti, hogy a pilóta ne szaladjon túl az aktiváló gombon, és szabályosan elvégezhesse a kiállást. Annak az indulónak, aki ezen a vonalon áll meg vagy túlszalad rajta, újra el kell végeznie a kötelező bokszkiállását.

A szervezők által minden futamon előre beprogramozott időzítéssel a bokszutcai lámpa 5-10 másodperc közötti időtartam után átvált zöldre, és a versenyző kihajthat a bokszból. A bokszból kihajtva nem szabad átlépni a segítő vonalat, ami a biztonságos pályára való visszatérést szolgálja. Mindig a pályán haladó versenyző(k)nek van elsőbbsége a bokszból viszatérővel szemben! Az a résztvevő, aki a bokszból kihajtva átlépi  a segítő vonalat, büntetésben részesül, és a verseny végén 1 pozícióval hátrább sorolandó, kivéve ha még egy alkalommal szabályosan elvégezve kiáll a bokszba.

Amennyiben egyszerre többen érkeznek be a bokszutcába, minden versenyzőnek sorban meg kell állnia a lámpás készüléknél, és a gomb megnyomásával aktiválnia a lámpa átváltását, majd a zöld jelzést megvárnia. A hatalmas időveszteség miatt javasoljuk, hogy egyszerre csak 1 versenyző álljon ki a bokszba, ami az egyértelmű kézjelzés, illetve a lámpa aktuális színének figyelemmel követésével érhető el.

Az a versenyző, aki túl nagy tempóval érkezik be a bokszba, és emiatt túlszalad bokszban felrajzolt vonalon, és így a készüléken is, elvétve annak aktiválását, újra el kell végeznie a kiállást, egészen addig, amíg szabályosan nem tudja elvégezni azt. Hátragurítani bármilyen formában a gokartot, illetve kiszállni abból szigorúan TILOS, és hátrasorolással/kizárással büntetendő a versenyt követően.

Abban az esetben, ha a versenyző szabályosan érkezik meg a bokszba, aktiválja a készüléket, azonban hamarabb indul vissza a pályára, mint ahogy a lámpa zöldre váltana, a verseny végén 2 pozícióval hátrább sorolandó, kivéve ha még egy alkalommal szabályosan elvégezve kiáll a bokszba (a kötelező kiállást végrehajtva).

A BÓNUSZ bokszkiállás lehetősége minden versenyző egyéni elképzeléseire, taktikai érzékére van bízva, tehát NEM kötelező, csak opció. Egy szabályosan kivitelezett BÓNUSZ bokszkiállásért + 4 pontot kap minden versenyző. A további kiállásokért nem jár extra pont.

 

 

Különleges félbeszakítás:

 

Ha a versenyen különleges esemény történik, és bárki testi épsége tartósan veszélyben van, akkor a futamot le kell állítani. Ha a mezőny élén haladó versenyző teljesítette a futam 75 %-át (26 kör), úgy a szervezők nem kötelesek új rajtot elrendelni, a körszámláló szerinti utolsó kör alapján végeredmény hirdethető. Ha a szervezők új rajtot rendelnek el, a mezőnynek a körszámláló szerinti utolsó feljegyzett kör alapján kell elrajtolnia. A körhátrányban lévő versenyzőknek megmarad a körhátránya. Ha az első 2 kör után történik műszaki probléma, akkor a verseny nem állítható le, a versenyző-amennyiben nem tud újraindulni a gokarttal - feladni kényszerül a futamot. Ha rendelkezésre áll másik gokart, akkor a versenyző eldöntheti, hogy folytatja-e versenyt. A verseny 50%-ának (17 kör) megtétele után nevezési díj nem jár vissza, alatta pedig csak részarányosan. A rajtot követően, a verseny első körében különleges esemény miatt félbeszakítható a futam, és új rajt rendelhető el. Ennek megítélése, és eldöntése kizárólag a vezető bíró hatásköre. Döntését minden esetben el kell fogadniuk a versenyzőknek. Különleges eseménynek számít a legalább 3 versenyző összeakadása/falba szorulása, a rajt pillanatában lefulladó gokart, bármilyen baleset, amely során egyértelmű vagy feltételezhető a versenyző sérülése, illetve további egyéb esetek, amely során saját hibán kívüli jelentős pozícióvesztést szenved el versenyző. Amennyiben szabálytalanság történik, hiába rendel el a vezető bíró új rajtot, az eset kivizsgálható, és a szabálytalankodó büntethető. 

 

A futam elhalasztása:

 

Szélsőséges időjárási körülmények, vagy előre nem várt különleges események miatt a szervezők a futamot törölhetik vagy félbeszakíthatják. Amennyiben törlik, úgy a futam nem kerül megrendezésre egy későbbi időpontban.

Elhalasztás esetén a szervezők egy későbbi időpontot jelölnek ki az elmaradt futam megrendezésére. Ebben az esetben a nevezési díj nem jár vissza.

Elhalasztás esetén:

Amennyiben a kategórián belül nincs minden versenyzőnek mért köre az időmérő edzésen, úgy a megismételt futamon mindenkinek újra kell teljesíteni az időmérő edzést.

 

Kategóriák értékelése:

 

Minden kategória külön értékelendő.

 Amennyiben egy kategóriában nincs meg a minimális nevezőszám ( 3 fő ), úgy az külön nem kerül megrendezésre, azonban más kategóriával összevonható, és a futamon elért pontok 50%-a kerül kiosztásra. 3 és 4 fő esetén külön is megrendezésre kerülhet az adott kategória, de ebben az esetben is csupán a pontok 50%-a kerül kiosztásra. Minimum 5 fő részvétele szükséges egy kategóriában ahhoz, hogy a pontok 100%-át kiosszuk ott. 

 

 Pontozás:

 

Pontozás 1-től a 15. helyezésig történik (lásd mellékelt pontozás-táblázat). Bármely előre nem látható probléma miatt történő kiesés (géphiba, benzinprobléma), vagy hátrányba kerülés (egy másik versenyző szabálytalankodása) esetén sem kompenzálhatóak a pontok, senki sem kaphat több pontot, mint ahányadik helyen célba ért. Kivétel, ha valamely versenyző kizárásra kerül vagy hátrasorolással van büntetve, és így az utána következők előre ugranak egy helyet.

Az adott kategória futamai során a pole pozíciót szerző versenyző + 2 pontot kap, a leggyorsabb kört elért versenyző + 2 bajnoki ponttal gazdagodik, míg a bónusz bokszkiállásért további 4 pontot zsebel be, amelyek a helyezésért kapott pontjaihoz hozzáadódnak.

Az év végi értékelés kategóriánként történik. Ha egy versenyző az év folyamán több kategóriában is indult, úgy kategóriánként, külön kerül értékelésre.

A bajnokság végső sorrendje az év folyamán megszerzett pontok összessége alapján dől el, úgy, hogy a megrendezett 13 futamnak a legjobb 12 eredménye számít bele. Amennyiben csak egy futam kerül törlésre, úgy az év végi értékelésbe csak 11 futam eredménye számít. Egynél több futam törlése esetén a törölt futamok számának megfelelően kevesebb számít bele az év végi értékelésbe. Pontegyenlőség esetén a következők pontokat kell végigvenni, amíg nincs eredmény:

- több győzelem

- a versenyen szerzett több jobb helyezés

- az időmérőn megszerzett több jobb helyezés

- eldobás nélküli pontszám

- az időmérő edzésen elért legjobb helyezések idejét kell össze vetni, és ennek átlaga alapján készül el a sorrend.

 

Pontszámítás:

 

1.   helyezés: 30 pont

2.   helyezés: 26 pont

3.   helyezés: 23 pont

4.    helyezés: 20 pont

5.    helyezés: 17 pont

6.    helyezés: 15 pont

7.    helyezés: 13 pont

8.    helyezés: 11 pont

9.    helyezés: 09 pont

10.    helyezés: 07 pont

11.    helyezés: 05 pont

12.    helyezés: 04 pont

13.    helyezés: 03 pont

14.    helyezés: 02 pont

15.    helyezés: 01 pont

 

Plusz pontok:

Leggyorsabb kör: 2 pont

Pole pozíció: 2 pont

Bónusz bokszkiállás: 4 pont

(utolsó versenyen 6 pontot ér a bónusz kiállás)

 

Általános Sportszabályok:

 

Viselkedés a pályán:

Mindenhol szigorúan tilos a szándékos lökés!!!

A szándékos lökést hátrasorolással szankcionáljuk!

A zászlójelzések ismerete szükséges:

 

- Kék zászló (betartva): gyorsabb versenyzők közelednek mögötted, készülj fel az elengedésre.

- Kék zászló (lengetett): Gyorsabb versenyzők mögötted, engedd el! A kék zászló mindig a leköröző előtt lévő lekörözendő versenyzőnek szól. A kék zászló hatálya alatt tilos a pozíciószerzés.

- Sárga zászló: veszély a pályán, készülj fel a kikerülésre. Előzni tilos, kivéve természetesen a kicsúszott versenyzőt. Hatálya a lengetés helyétől, az esemény helyéig, de maximum a fél pályán keresztül tart. Külön zászlóval nincs jelezve a sárga zászló hatályának feloldása.

 - Piros zászló: A futam félbeszakítása. Aki meglátja a piros zászlót, annak ezt kézfeltartással jeleznie kell a mögötte jövőknek, lassítania kell, majd meg kell állnia. Ha nem indokolt, tilos azonnal, hirtelen megállni, ezzel balesetveszélyes helyzetet teremtve. A rajt utáni első kör során lengetett piros zászló új rajtot jelzi, tehát a kör végén újra az eredeti rajtsorrendben kell felállni a rajrácsra.

- Fekete-fehér zászló átlósan elválasztva+rajtszám: utolsó figyelmeztetés.

- Táblán bemutatott rajtszám: rajtkiugrásért bokszutca-áthajtásos büntetés.

- Fekete zászló + rajtszám: kizárás.

- Kockás zászló lengetve: időmérő, verseny vége.

 

Szabálytalan előzés és védekezés:

 

Szabálytalannak minősül a védő részéről:

1. - többszöri irányváltás, amellyel a támadót lassításra és/vagy irányváltásra kényszeríti.

2. - irányváltás, és leszorítás, mely akkor történik, amikor a támadó akár már centikkel a védő mellé ért (támadó gokartjának első kereke a védő hátsó kerekével egyvonalban van)

3. - a támadó leszorítása, gumifalba vagy a pályáról kivezetése

4. - indokolatlanul nagymértékű, vagy hirtelen fékezés a pálya bármely pontján

5. - a féktávot (az indokoltnál jóval hosszabbat is) a védő szabadon megválaszthatja, ezzel viszont lehetőséget teremt a mögötte haladónak a támadásra (lásd 1. és 2. pont), kanyart követő kigyorsításon történő indokolatlan fékezés viszont szabálytalannak minősül

 

Szabálytalannak minősül a támadó részéről:

1. - a védő sorozatos lökdösése, tolása

2. - szándékos ütközés, kiforgatás

3. - a védő leszorítása

4. - előzés a pálya nagymértékben történő elhagyásával (láthatóan több mint a két kerék leér a pályáról)

5. - féktávon beesni és nekimenni a védőnek, amikor már megkezdte a kanyarodást

6. - az előzés során minimális fizikai kontakt történhet a két gokart között, de csak abban az esetben, ha a támadónak volt helye beérni a védő mellé (tehát nem a támadó csinált helyet magának) és a védő nem kényszerült ívének jelentős elhagyására

 

Egyéb viselkedési normák a versenyen:

 

Tilos a leköröző versenyzők szándékos vagy figyelmetlenségből adódó jelentő akadályozása lekörözésnél!

Kipördülés esetén tilos a forgalommal szembe haladva lendületből visszafordulni. Ha egy versenyző kicsúszik, ütközik, gumifalba csúszik, és nem tudja folytatni a versenyt, feltartott kézzel kell jelezni. Kiszállni a gokartból szigorúan TILOS! Kizárólag a versenybíró engedélyével szabad!

Versenybe való visszakapcsolódáskor tilos feltartania a gyorsabban haladókat, amíg nem gyorsul fel versenytempóra, nem akadályozhatja a többieket.

Leintés után tilos versenytempóban közlekedni, a gokartból kiszállni, szándékosan megpördülni, az aszfaltcsíkot elhagyni!

Tilos bármilyen verbális és/vagy fizikai agresszió kifejezése a másik versenyző irányába, beleértve a vulgáris jelentésű kézjelzéseket is!

A szabálytalannak tűnő versenyszituációk megítélése és elbírálása kizárólag az objektív szemléletű versenybírók hatásköre.

 

Büntetés mértéke:

 

A büntetés mértéke mindig az adott szituációtól függ. A büntetés lehet: figyelmeztetés, egy vagy több hellyel történő hátrasorolás, a hátrányba kényszerített versenyző mögé sorolás, a futam utolsó helyére sorolás, kizárás. Figyelmeztetés érvényes lehet 1 vagy több versenyre, és a figyelmeztetés hatálya alatti versenyen történő bármilyen szabálytalanság esetén minimum a mezőny végére sorolandó az adott versenyző. Azonnali kizárás esetén nevezési díjat nem kötelező visszatéríteni.

 

 

Viselkedés a boksz utcában:

 

A bokszba beállásnál a sebességet nagymértékben csökkenteni kell, maximum 5km/órára és már időben kézfeltartással jelezni kell a többi versenyzőnek a kiállás tényét, valamint figyelni kell a segítő személyzet testi épségére. Ez kifejezetten igaz a verseny során (rajtnál kiugrás miatt) bokszutca-áthajtásos büntetést kapott versenyzőre, akinek fokozott figyelemmel, a biztonságot szem előtt tartva kell letöltenie büntetését. Az edzések és futamok utáni megállás a boksz utca túloldalán történik a behaladás sorrendjében. A boksz utcában tilos a nagysebességű haladás. A bokszban a gokartból kiszállni csak akkor szabad, ha már mindenki kiállt, és a gokartokat már leállítottuk! A bokszból kiállásnál a pályán érkező versenyzőnek van minden esetben elsőbbsége.

 

Egyéb viselkedési normák a rendezvényen:

 

A rendezvény ideje alatt tilos bármilyen szeszes ital fogyasztása. Aki alkoholt fogyaszt, az a nap további részében már nem ülhet bele a bajnokság gokartjaiba, a nevezési díj pedig nem kerül visszatérítésre. A versenyeinken nagy hangsúlyt fektetünk az egymás iránti tisztelet kihangsúlyozására mind a pályán, mind a pályán kívül. A rendezvények alatt, aki bármilyen vitás esetet tettlegességgel (vagy akár verbális agresszióval) próbál megoldani, az – ennek mértékétől függően – figyelmeztetéssel, kizárással, vagy akár a bajnokságból való végleges kitiltással büntethető.

 

 

Óvás:

 

Óvást a verseny leintését követően 10 percig lehet benyújtani szóban. Az óvásokkal kapcsolatban a Szervezők hoznak döntést a versenyen látottak és a videofelvételek megtekintése után. A versenyről korlátozott számú térfigyelő kamerákkal rögzített videó felvétel készül, ami nem szuper lassított felvétel, ami azt jelenti, hogy nem látszik rajta ez egész verseny mm-ről mm-re. Ajánlott a saját videó felvétel készítését ami az óvásnál nagyban segíthet az elbírálást. Amennyiben a látottak alapján nem hozható egyértelműen döntés, úgy a díjak nem lesznek kiosztva, döntést pedig a szervezők a következő futamig hoznak, az eredményeket pedig utólag módosítják.

 

 

 

Utoljára módosítva: 2018.02.28.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.