2023. évi Klub bajnokság versenykiírása
1. cikkely) Részvételi feltételek:
A bajnokság futamain az vehet részt, aki már elvégzett legalább egy napközis nyári Gokart Iskolát, vagy minimum 3 alkalommal részt vett irányított, csoportos edzésen, és a szervezők engedélyezik az indulást. Minden résztvevőnek ismernie kell és az alábbiak leírt összes szabályt be kell tartania, ezenkívül versenytempóban, önmagára és a többi indulóra nézve is biztonságosan kell tudnia vezetni a gokartokat mezőnyben.
Arról, hogy ki alkalmas a futamokon való részvételre, a verseny szervezői hoznak döntést. Indokolt esetben a szabadedzéseket követően is változhat az indulók létszáma. Versenyeinken mindenki csak saját felelősségére, és a 18 év alatti indulók szóbeli vagy írásbeli szülői engedéllyel vehetnek részt! A rendezvény ideje alatt használt, a pálya tulajdonában lévő felszerelésben szándékosan vagy gondatlanságból okozott károkért anyagi felelősség a versenyzőt/szülőt terheli.
Versenyen való részvételével a klub versenyző elfogadja és magára nézve kötelezően betartandónak ismeri el az alábbi biztonsági-, és versenyszabályzatot!
2. cikkely) Időpontok (tavaszi)
Tesztverseny: március 3. péntek 17:00 óra (2 futam – pontozás nélküli)
- versenynap: március 17. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: március 31. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: április 7. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: április 21. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: május 5. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: május 19. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: június 2. péntek 17:00 óra (2 futam + bajnoki díjátadó)
Időpontok (őszi)
- versenynap: szeptember 8. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: szeptember 22. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: október 6. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: október 20. péntek 17:00 óra (2 futam)
- versenynap: október 27. péntek 16:30 óra (2 futam)
- versenynap: november 10. péntek 16:00 óra (2 futam)
- versenynap: november 17. péntek 16:00 óra (2 futam + bajnoki díjátadó)
Minden héten szerdánként 17-19 óra között (esetenként pénteki napokon is) gokart beállító, csoportos klub edzéseket tartunk a bajnokságban versenyzők részére is!
Nyeremények a bajnokság végén (tavaszi):
- helyezett: bajnoki serleg
- helyezett: bajnoki serleg
- helyezett: bajnoki serleg
- helyezett: bajnoki oklevél
- helyezett: bajnoki oklevél
- helyezett: bajnoki oklevél
Nyeremények a versenyeken:
Az első 3 helyezett Gokart Vác érmeket kapnak.
Nevezés:
Előzetes nevezés: az aktuális futam előtti napokon e-mailben, telefonon, vagy a honlapunkon található űrlappal.
Helyszíni nevezés: az aktuális futam napján, a program kezdési időpontja előtt minimum fél órával.
Nevezési díj:
- 270 ccm kategória: egyben 104.300 Ft (14 futam+2 edzés), fordulónként 14.900 Ft
- 200 ccm kategória: egyben 101.500 Ft (14 futam+2 edzés), fordulónként 14.500 Ft
Plusz szabadedzésekre a klub program megkezdése előtt van lehetőség.
270 ccm kat.: 3300 Ft
200 ccm kat.: 3000 Ft
A plusz szabadedzéseken részt venni kívánó versenyzőknek legkésőbb a versenyprogram megkezdése előtt fél órával meg kell érkezniük!
Kizárás esetén a verseny díját nem térítjük vissza!
Kizárás járhat az etikai vagy biztonsági szabályzat megsértéséért, valamint sportszerűtlen, durva versenyzés miatt!
A nevezési díj tartalmazza:
- 8 perc szabadedzés (gokartok teljesítményének ellenőrzése,bemelegítés)
- 3 körös időmérő (1. időmérő)
- 2 x 5 körös időmérő (2. időmérő)
- 2 x 15 körös verseny
- fordulónként 2 futam kerül megrendezésre
3. cikkely) Versenyek időterve (péntek):
tavaszi: 16:30-ig versenyzők megérkezése (ez a legkésőbbi időpont)
tavaszi: 16:30-tól a nevezéshez járó szabadedzések kezdete
tavaszi: 17:15-től az időmérő kezdete
tavaszi: 17:45-től versenyzői eligazítás
tavaszi: 18:00-tól a versenyek kezdete
A kiírt kezdési időpontok tájékoztató jellegűek, ettől jelentős eltérés is előfordulhat. A résztvevők úgy számoljanak, hogy a versenyprogram időtartama minimum 2-2,5 óra, műszaki és/vagy technikai hiba esetén ennél tovább is eltarthat a lebonyolítás! Erre vonatkozó kifogásokat nem áll módunkban elfogadni.
Versenyek időterve (péntek):
őszi: 16:15-ig versenyzők megérkezése (ez a legkésőbbi időpont)
őszi: 16:20-tól a nevezéshez járó szabadedzések kezdete
őszi: 17:00-tól az időmérő kezdete
őszi: 17:30-tól versenyzői eligazítás
őszi: 17:45-től a versenyek kezdete
A kiírt kezdési időpontok tájékoztató jellegűek, ettől jelentős eltérés is előfordulhat. A résztvevők úgy számoljanak, hogy a versenyprogram időtartama minimum 2-2,5 óra, műszaki és/vagy technikai hiba esetén ennél tovább is eltarthat a lebonyolítás! Erre vonatkozó kifogásokat nem tudunk elfogadni.
4. cikkely) Gokartok
Felnőtt gokartos kategória: Sodi SR4 270 ccm Honda (11 db) ütközéselnyerő ütközőkerettel ellátva.
Felnőtt gokart (270 ccm) minimum magasság határa: 160 cm (ez alatti versenyző csak külön szervezői engedéllyel indulhat).
Gyerek gokartos kategória: Sodi Fun Kid 200 ccm Honda (9 db) ütközőkerettel, fejtámlával, biztonsági övvel ellátva
Figyelem! Fontos!
A versenyzők nevezésükkel elfogadják, hogy a gokartok között előfordulhatnak különbségek! A különbségek már a gyártás során a vázban, és a motorokban is vannak. Használat során a motorok és a vázak kopása nem egyforma és a versenyzők között is lehet súlykülönbség. Továbbá nincs lehetőség minden verseny előtt minden indulónak új gumikat biztosítani. Tapasztalataink szerint a versenyzők sem tudnak minden gokarttal egyformán teljesíteni, mert a jó köridő függ a vezetési stílustól is. Van olyan, aki például gyors a 10-es gokarttal és lassabb a 12-vel és van, aki pont fordítva. Ennek ellenére megpróbáljuk a lehető legpontosabban egyformára hangolni őket. Ebben nagy segítséget nyújthatnak a Klub versenyzők a szerdai és pénteki kedvezményes tréningeken.
A klub versenyzők részvételükkel elfogadják, hogy a szervezők igyekezete ellenére a gokartok között előfordulhatnak akár jelentős (5-6 tizednél nagyobb) különbségek is. Erre vonatkozó kifogásokat a szabadedzéseket követően nem tudunk elfogadni!
5. cikkely) Védőfelszerelések
- bekezdés) Minden klub versenyzőnek kötelező a zárt bukósisak, zárt cipő és nyakvédő használata szabadedzéseken és a versenyek során. Azoknak a versenyzőknek, akiknek nincs saját felszerelésük, biztosítunk zárt bukósisakot és nyakvédőt is a pályán. Annak a versenyzőnek, aki nem fogadja el a fenti védőfelszerelések viselését, megtagadjuk az adott fordulóban való indulását!
Javasoljuk a további védőfelszerelések használatát is, mint például gokartos kesztyű, gokartos cipő, bordavédő.
Ezen védőfelszerelések használata nem kötelező, de kifejezetten ajánlott!
2. bekezdés) Az alábbi biztonsági szabályzatot minden versenyzőnek és kísérőinek is kötelező betartani!
A résztvevő versenyzők és hozzátartozóik kötelesek a biztonsági szabályzatot maradéktalanul betartani.
A biztonsági szabályzat megsértése minden esetben minimum figyelmeztetéssel, de súlyos esetben kizárással is szankcionálható!
6. cikkely) Verseny – Szabályok
1. bekezdés) Szabadedzések:
A nevezéshez 1 x 8 perc szabadedzés tartozik, amelyen lehetőség van a gokartok összehangolására, illetve a felmerülő műszaki hibák megoldására. A szabadedzések alatt folyamatos kék zászló van érvényben, abban az esetben is, ha azt a pályabíró nem mutatja be a lassabb versenyzőknek. A kék és a sárga zászló figyelmen kívül hagyása szabadedzések alatt is súlyos vétség, így szankcionálható figyelmeztetéssel, hátrasorolással vagy pontlevonással. A szabadedzések alatti incidenseket is vizsgáljuk, amennyiben az eset súlyossága indokolja.
A 200 ccm-es, és a 270 ccm-es kategória szabadedzéseit külön indítjuk, 8 percenként váltják egymást. Egy szabadedzés alkalmával egyszerre maximum 11 versenyző (270 ccm), vagy 9 versenyző (200 ccm) lehet a pályán. Műszaki hiba esetén ennél értelemszerűen kevesebben indulnak az adott szabadedzésen. Amennyiben 7-nél kevesebb versenyzőnek van még szabadedzése, a két kategória összevonásra kerül és együtt indítjuk a versenyzőket.
A szabadedzéseken a szervezők kijelölhetnek úgynevezett biztonsági területet a pályavonalon, ahol a versenyzők (egyértelmű kézjelzés után) megállhatnak, és az időmérőre gyakorolva megvárhatják, hogy a többi versenyzőhöz úgy helyezkedve menjenek tovább, ami során nem keverednek feltartásba.
Az utolsó szabadedzésen a kategóriák összevonására vonatkozó kifogásokat nem áll módunkban elfogadni.
2. bekezdés) Időmérő:
Az első időmérő sorrendje a bajnokság állásának sorrendje. A tesztversenyeken és az 1. fordulóban a legutolsó bajnoki sorozat végeredménye az időmérőzés sorrendje, az új belépők a mezőny végére kerülnek sorsolás alapján.
Az első időmérőt a két kategória együtt teljesíti a pályán, értelemszerűen két különböző gokarttal. Adott kategórián belül minden versenyző ugyanazzal a gokarttal teljesít 3 mért kört, amelyből a leggyorsabb körével kvalifikálja magát az első versenyre. Ha az időmérős gokart jeladója nem minden körben méri be az időt, maximum 5 befejezett gyors körig kell folytatni az adott etapot, és amennyiben legalább 2 gyors körének van valós ideje, az adott versenyző a gyorsabbik körével kvalifikálja magát a versenyre. Amennyiben a jeladó feltételezhetően meghibásodott vagy vélhetően a helyzete miatt csak 1 kört (vagy egyet sem mér be), az adott versenyzőt a következő 3 körös időmérő etapban is elindítjuk, és csak az első 2 körét számítjuk be (3-at, ha egyáltalán nem mért az előző etapban).
Az első időmérő győztese plusz 1 pontot kap.
A második időmérő két szakaszában minden induló egyszerre van a pályán különböző gokartokkal. Kategóriánként külön zajlik a 2 x 5 körös második időmérő, és a versenyzők a leggyorsabb köreik átlagával kvalifikálják magukat a második versenyre.
A második időmérő 1. szakaszában géphúzással kapnak gokartot a versenyzők. A géphúzás sorrendje az első időmérő eredményei alapján (első húz először) történik.
A második időmérő 2. szakaszában választhatnak gokartot a versenyzők, mégpedig az 1. szakasz végeredményének fordított sorrendjében. A 2. időmérő két szakaszát kötelezően két különböző gokarttal kell teljesíteniük a versenyzőknek.
A második időmérő győztese szintén plusz 1 pontot kap.
Abban az esetben, ha műszaki meghibásodás történik, a “meghibásodás – gokart csere” címszó alatti eljárást kell követni.
3. bekezdés) “A” és “B” döntők létszámai: egy futamon a 270 ccm-es kategóriában egyszerre 11 gokarttal, míg a 200 ccm-es kategóriában egyszerre 9 gokarttal van lehetőség versenyezni, így ennél nagyobb létszám vagy műszaki hiba esetén az alábbi, előre meghatározott elosztásban kerülnek megrendezésre a döntők.
270 ccm-es (felnőtt gokartos) kategória:
11 fő esetén: 11 fő “A”-döntős
12 fő esetén: 8 fő “A”-döntős, 4 fő “B”-döntős
13 fő esetén: 9 fő “A”-döntős, 4 fő “B”-döntős
14 fő esetén: 10 fő “A”-döntős, 4 fő “B”-döntős
14 főnél több résztvevő esetén mindig 10-en indulnak az “A”-döntőben, kivéve műszaki probléma esetén.
10 indulónál műszaki hiba esetén: 10 fő “A”-döntős
11 indulónál műszaki hiba esetén: 7 fő “A”-döntős, 4 fő “B”-döntős
12 indulónál műszaki hiba esetén: 8 fő “A”-döntős, 4 fő “B”-döntős
13 indulónál műszaki hiba esetén: 9 fő “A”-döntős, 4 fő “B”-döntős
14 indulónál műszaki hiba esetén: 10 fő “A”-döntős, 4 fő “B”-döntős
14 főnél több résztvevőnél műszaki hiba esetén mindig 10-en indulnak az “A”-döntőben.
200 ccm-es (gyerek gokartos) kategória:
9 fő esetén: 9 fő “A”-döntős
10 fő esetén: 7 fő “A”-döntős, 3 fő “B”-döntős
11 fő esetén: 8 fő “A”-döntős, 3 fő “B”-döntős
12 fő esetén: 9 fő “A”-döntős, 3 fő “B”-döntős
12 főnél több résztvevő esetén mindig 9-en indulnak az “A”-döntőben, kivéve műszaki probléma esetén.
8 indulónál műszaki hiba esetén: 8 fő “A”-döntős
9 indulónál műszaki hiba esetén: 6 fő “A”-döntős, 3 fő “B”-döntős
10 indulónál műszaki hiba esetén: 7 fő “A”-döntős, 3 fő “B”-döntős
11 indulónál műszaki hiba esetén: 8 fő “A”-döntős, 3 fő “B”-döntős
11 főnél több résztvevőnél műszaki hiba esetén mindig 8-an indulnak az “A”-döntőben.
7. cikkely) A versenyek rajtja:
- bekezdés) Rajt felállás: A bokszból való kihajtás után a rajtsorrendnek megfelelően egy felvezető kört kell megtennie a mezőnynek a rajtvonalakig. Kivételt képez, ha esős körülmények vannak, ebben az esetben a versenyzői eligazításon elhangzottak a mérvadóak, és minimum 2 felvezető kört kell teljesíteniük a versenyzőknek. A felvezető kör(ök) alatt folyamatosan villognak a sárga fényjelzések a pályavonalon, ezzel hívjuk fel a versenyzők figyelmét a lassú közlekedésre és rajtsorrendbe rendeződésre. A felvezető körö(kö)n rajtsorrendbe rendeződés okán engedélyezett az előzés sárga jelzés alatt is.
A felvezető körö(kö)n villogó sárga fényjelzés alatt engedélyezett a versenyzők közötti helycsere!
A felvezető kört követően a rajtrácsra való felállás következik. A rajtrácsra megérkezéskor a sárga fényjelzés megszűnik.
A rajtfelállást elhibázó versenyzőt a legutolsó rajtpozícióba soroljuk (a vezető bíró nem köteles visszatolni/áttolni a versenyzőket)!
Hibás rajtfelállás: az adott versenyző nem abba a rajtcellába áll, ahonnan indulnia kell vagy a rajtcella elfoglalásakor rá-, vagy áthajt a rajtvonalon.
Ha minden versenyző szabályosan elfoglalta a rajtrácsot, a vezető bíró zöld zászlóval engedélyt ad az elrajtolásra, és a rajtlámpa elindítására.
2. bekezdés) Rajtlámpa működése: Amikor már minden induló szabályosan elfoglalta a helyét, és a vezető bíró is engedélyt adott a rajtra, egymás után 3 db piros lámpa felkapcsolódik, jelezve, majd kb. 3-6 másodpercen belül megtörténik a rajt. Amikor egyszerre elalszik a 3 piros lámpa, a versenyzők elindulhatnak, mert megkapták a rajtjelet.
Amennyiben indítási hiba, vagy műszaki hiba miatt a 3 db piros lámpa nem villan fel, vagy nem egyszerre alszik el, a vezető bíró piros zászlóval megszakítja a versenyt, és új rajtot rendel el. Kivételt képez, ha nincs rajtrácson beragadás, vagy pozícióvesztése senkinek, ilyenkor nincs piros, és mehet tovább a verseny.
A versenyzők nem szerezhetnek jogosulatlan előnyt a rajt során pl. a két pedál egyszerre történő nyomásával, vagy más, nem megengedett módszerrel (pl. gázkar húzása). Az a versenyző, aki a rajtnál (vagy a verseny során bármikor) a kerekekhez vagy a motorhoz nyúl, kizárható a versenyből.
Jogosulatlan előnynek számít a rajtjel előtti bemozdulás (a legkisebb is), vagy lassú gurulással történő rajtolás.
Az a versenyző, aki a rajtjel előtt bemozdul, vagy gurulva rajtol, mindenképp büntetésben részesül.
Amennyiben a hibás rajt során megelőzi az előle rajtolót, annak vissza kell adnia a pozíciót bírói jelzésre.
Amennyiben a hibás rajt során nem előzi meg az előle rajtolót, a mögüle rajtolónak kell adnia a pozícióját.
3. bekezdés) Rajt utáni futam megszakítás: a futam rajtját követő első körben piros zászlóval megszakítható a verseny. A piros zászlós megszakítás után azonnal fel kell ismét állnia a mezőnynek az eredeti rajtsorrendben a rajtrácsra.
A megszakítás oka lehet hibás rajtlámpás indítás, gokart(ok) rajtrácson való lefulladása, vagy műszaki hiba, ami miatt nem tud elindulni a gokart. Megszakítás történhet szabálytalanság miatt, ami nagymértékű hátrányszerzést okoz (gumifalba szorítás, kiforgatás, kilökés) a szenvedő félnek vagy ütközést követően feltételezett sérülés esetén is. Ha a versenyző az ütközés után nem indul tovább, a vezető bíró nem mérlegelhet, azonnal félbe kell szakítani a versenyt.
A versenyt a rajt utáni első körben nem intjük le saját vezetéstechnikai hibából eredő kipörgés vagy falba állás miatt, ha azokat nem előzte meg szabálytalanság. Amennyiben egy versenyző vezetéstechnikai hibát vét, ami miatt más versenyző is hibázik, de szabálytalanság, vagy feltételezhető sérülés nem történt, a verseny megy tovább.
Sportszerűtlenség vagy csoportos összeakadás esetén azonban visszalőhető a rajt körében a verseny. Szabálytalanság esetén nem kötelező visszalőni a rajtot, ha nincs jelentős mértékű hátraesés (minimum 3 pozícióvesztés), valamint van lehetőség arra, hogy a szabálytalankodó versenyzőt futam közben is visszasoroljuk a szabálytalanságot elszenvedő versenyző mögé. Egyértelmű szabálytalanság esetén a vétkes versenyző rajtbüntetésben részesül minden esetben. A verseny első körét a pályáról videózzuk, és vélhető szabálytalanság (vagy piros zászlónál) esetén annak felvétele alapján bíráljuk el az esete(ke)t.
A versenyzőknek az időjárási körülményeket is figyelembe véve kell versenyezniük, tehát vizes pályán sokkal óvatosabban kell a versenyzéshez és az ellenfelekkel szembeni előzési manőverekhez hozzáállni. Figyelembe kell venni esős körülmények között, hogy ahol száraz pályán elfordul a gokart, vizes felületen már továbbcsúszik, ami ütközéshez és adott esetben szabálytalansághoz vezethet. A “kamikaze” versenyzők komoly büntetésekre számíthatnak ütközés, szabálytalanság esetén.
A szabálytalanságok tényének, súlyosságának és a büntetés mértékének megítélése mindig a bírók hatásköre (3 bíró közös megítélése), és a közös döntésüket köteles minden résztvevőnek elfogadni!
A rajtot maximum 2-szer ismételjük. A 4. rajt minden esetben végleges, kivéve ha a rajt körében sérülés történt vagy csak a gyanúja merül fel. Ebben az esetben ismét piros zászló következik, de ekkor a bokszba kell lassan behajtania minden versenyzőnek. A veszély elhárítása után a bokszból újra kihajt a mezőny, és 1 felvezető kör után új, végleges rajt következik. A rajtok körei beletartoznak a verseny körszámaiba, tehát minden újabb rajttal rövidebbé válik az adott futam (kivéve az első felvezető kört, amit a bokszból kihajtva végeznek a versenyzők).
A megszakított verseny 70%-nál (a versenyt vezető által teljesített 10 kör) vagy afelett értékelhető, alatta a megmaradt körszámmal a beszüntetés előtti kör állásának megfelelően újraindítjuk.
A verseny megszakításának okairól részletesen lentebb olvasható.
8. cikkely) Meghibásodás – Gokart csere
A versenyzőknek lehetőségük van a felvezető körben, valamint a verseny első körében műszaki hibára hivatkozva megállni a pályán, és kézjelzéssel tudatni a problémát. Ilyenkor piros zászlóval megszakítjuk a versenyt, és ha valós műszaki probléma áll fenn, új rajtot rendelünk el. Amennyiben a vizsgálat nem mutat műszaki hibát, csak a versenyző használta helytelenül a gokartot (pl. a két pedált egyszerre nyomta), akkor az új rajtnál az utolsó helyről kell indulnia.
Ha egy gokart meghibásodik a verseny 2. körétől, megáll vagy csak lassú tempóban képes haladni (pl. defektes), a szervezők csere gokartot biztosítanak, ha rendelkezésre áll tartalék jármű. A gokart csere csak műszaki hiba esetén lehetséges. Amennyiben a szerelő megállapítja, hogy a gokart nem hibás (defekt sincs), a versenyző nem kaphat csere gépet. Gokart csere esetén a verseny nem áll meg, az adott versenyző kénytelen az így megszerzett hátrányban tovább versenyezni.
Az időmérő alatt történő műszaki meghibásodás esetén, amennyiben az adott kategóriában minimum 4 versenyző már teljesítette az időmérős köreit, másik gokarttal folytatódik az edzés, és azzal futott köridőket értékeljük a folytatásban. Abban az esetben, ha az adott kategóriában 4-nél kevesebb versenyző teljesítette az időmérős köröket, újraindítjuk az adott kategória időmérő edzését egy másik gokarttal.
Ez alól kivételt képezhet a jeladó időnkénti hibája, amely legalább 2 mért kört tud produkálni minden versenyző esetében.
9. cikkely) Versenyzői magatartás:
- bekezdés) A pálya teljes vonalán szigorúan tilos a lökés és falba szorítás!
Szándékos lökés vagy szándékos falba szorítás esetén a versenyből való kizárással büntethető az induló.
A szándékos, indulatból történő szabálytalanságok tényének, súlyosságának és a büntetés mértékének megítélése mindig a bírók hatásköre (3 bíró közös megítélése), és a közös döntésüket köteles minden résztvevőnek elfogadni!
A szándékosság megítéléséről a bírók közösen döntenek, a versenyzőknek nincs lehetőségük megóvni a döntést.
2. bekezdés) A versenyhelyzetek során a támadó (párban hátrább helyezkedő) gokartnak maximum 2 koccanásnyi türelmi időt adunk, a 3. koccanástól a vezető bíró kézjelzéssel mutatja a sportszerűtlenséget. Amennyiben ezután is további koccanás(ok) történik, fekete-fehér (utolsó figyelmeztetés) zászlóval jelzünk a támadó gokartosnak.
Minden ezután történő koccanást, lökést, tolást (a legkisebbet is) szándékos lökésnek minősítjük, és büntetést kap, akár kizárással is szankcionálható.
3. bekezdés) Ha bármilyen lassításra okot adó esemény történt a pályán és lassítani szükséges, azt minden résztvevő számára jól látható kézfeltartással kell jeleznie a versenyzőknek. Ez vonatkozik a bokszkiállásra, és sárga zászlós jelzésnél is.
Baleset, műszaki hiba vagy bármilyen esetben, szabadedzésen és verseny közben a pálya teljes vonalán a gokartból kiszállni szigorúan TILOS!
Kizárólag versenybíró vagy szervező felügyelete mellett engedélyezett a gokartból való kiszállás!
4. bekezdés) Biztonsági okokból a bokszban is tilos kiszállni a gokartból, amíg az összes gép be nem érkezett, és nem állították le a motorokat.
Amennyiben a versenyző futam közben kiszáll a gokartból, figyelmeztetéssel, pontlevonással, vagy akár több versenyből való kizárással is büntethető.
5. bekezdés) Verseny alatti magatartás: előzésnél, ha a hátulról érkező versenyző be tud helyezkedni legalább fél gokarthosszal az előtte haladó mellé (a gokart orra egy vonalba kerül az elől haladó ülésének első felével), anélkül, hogy a manőver közben hátulról hozzáérne, az elől haladónak helyet kell biztosítania az előzéshez, azaz nem szoríthatja le vagy be a pozícióba kerülő gokartot. A pozíció meglétének megítélése mindig a bírók hatásköre (3 bíró közös megítélése), és a közös döntésüket köteles minden résztvevőnek elfogadni!
Azok a versenyzők, akik nem tartják be ezt a szabályt, és be- illetve kiszorítással gumifalba szorítják versenyzőtársukat, minden esetben a mezőny végére sorolandók. Ez alól abban az esetben kaphatnak felmentést, ha bírói jelzésre bevárják a gumifalba szorított társukat és helyet cserélnek. Ebben az esetben is büntethető figyelmeztetéssel, büntetőponttal, vagy pontlevonással, ugyanis tönkretette a másik versenyét. Ha a versenyző figyelmen kívül hagyja a vezető bíró jelzését vagy egyértelműen kerüli a vezető bíró jelzését, akár a mezőny végére történő sorolással vagy kizárással is büntethető.
A büntetés mértékének megítélése mindig a bírók hatásköre (3 bíró közös megítélése), és a közös döntésüket köteles minden résztvevőnek elfogadni!
6. bekezdés) Továbbá ha a hátulról érkező ütközés nélkül nem tudja befejezni az előzést, akkor fékezéssel kell azt megelőznie. Semmilyen manőverrel nem kényszeríthetik egymást a pálya elhagyására vagy a védőfalba.
A folyamatos (még ha nem is szándékos) lökdösődés is szabálytalan lehet, de mindenképp sportszerűtlen, amiért büntetést kaphat a versenyző, annak ellenére, hogy nem szerzett pozíciót az incidens során.
Lökéssel egyik versenyző sem szerezhet előnyt, még ha hátulról ő is lökést kapott, és emiatt lökött le ívről (vagy a gumifalba) vagy forgatott ki valakit. A lökéssel előnyt szerzett versenyzőknek kivétel nélkül vissza kell adnia a pozícióját, amit a vezető bíró (amennyiben lehetősége van rá) jelzéssel is segít. Az a pilóta, aki ezt a szabályt megszegi és lökéssel előnyhöz jut, a futam után több hellyel való hátrasorolással, de mindenképp a kiforgatott, vagy kilökött versenyző mögé sorolandó, plusz büntetésként akár további pontlevonást is kaphat. A folyamatos, kisebb lökések is sportszerűtlenek, azok könnyen kizökkenthetik a védekező felett, ezért ha így a támadó pozíciót szerez, szabálytalannak minősíthető. Lökés általi pozíciószerzésnek maximum 2 kanyarig tartó szakasz minősül, ami azt jelenti, hogy a lökést követő 2 kanyarig a védekezést negatívan befolyásolhatja ez a manőver, és a támadó a lökés miatt “jogtalan” előnyt szerezhet, ezért szabálytalannak minősíthető. A versenyzőknek törekednie kell arra, hogy a versenyzőtársak futamát tiszteletben tartsák, miközben versenyeznek. Meggondolatlan manőverekkel a saját és a másik induló versenyét is nagyon gyorsan tönkre lehet tenni, ezért az az irányelv, hogy a dobogós helyezésekért folytatott csatákban a lehető legkevesebb kockázattal kezdjen a versenyző előzési manővert. Ha szabálytalanság történik kockázatos előzési manővert követően, a büntetésen túl 1 vagy több versenyre szóló figyelmeztetésben is részesíthető a szabálytalankodó versenyző.
7. bekezdés) A szabálytalanságok tényének, súlyosságának és a büntetés mértékének megítélése mindig a bírók hatásköre (3 bíró közös megítélése), és a közös döntésüket köteles minden résztvevőnek elfogadni!
A büntetések kiosztása az elkövetések időrendjének sorrendjében történik. Ez azt jelenti, hogy ha például többen is szabálytalankodnak ugyanazon versenyző ellen, akkor a később szabálytalankodó kerül hátrább a szabálytalanságot elszenvedő mögé helyezés után. Kivételt képez, ha az előző példában a szabálytalankodó versenyzőknek egymással szemben is történt incidense.
Az esetek súlyosságától függően a szabálytalankodó(k) a versenyből kizárással, illetve több futam eltiltással is büntethetők az eset súlyosságának függvényében.
10. cikkely) Irányelvek – fogalmak
- bekezdés) Rengeteg kétes versenyszituáció fordulhat elő, amelynek megítélése kifejezetten nehéz, így a bírói döntés is erősen megosztó lehet. Ennek elkerülése érdekében az erősen kétes helyzetekben az alábbi irányelveink kerülnek prioritásba (kamerával rögzített helyzetekben is az adott helyzetre vonatkozó irányelv az elsődleges).
Az esetek elbírálásának, a szabálytalanságok tényének, súlyosságának és a büntetés mértékének megítélése mindig a bírók hatásköre (3 bíró közös megítélése), és a közös döntésüket köteles minden résztvevőnek elfogadni!
2. bekezdés) Védekező ív használata
A legtöbb bérgokart pályán, így nálunk is szinte bármilyen versenyhelyzetben nehéz a maradéktalanul tiszta előzés, azaz minimális érintkezést nélkülöző szabályos előzési manőver. Mivel szeretnénk, hogy a klub versenyzők az előzést is megtanulják, valamilyen szinten támogatnunk kell a verseny alatti pozíció szerzést, természetesen a szabályok adta kereteken belül. Az első legfontosabb pont, hogy a támadó versenyzőnek támadási pozícióba kell kerülnie a védekező versenyzővel szemben.
3. bekezdés) Támadási pozíciónak nevezzük, ha a támadó versenyző fél másodpercen belüli közelségbe kerül a védekező versenyzőhöz képest (max. 1 gokartnyi távolságban van mögötte).
Ha a támadó versenyző egy körön belül legalább egy alkalommal támadási pozícióba tud kerülni, a védekező félnek ezt figyelnie kell, és reagálnia kell rá ahhoz, hogy bírói szempontból előnybe kerüljön a támadóval szemben.
Támadási pozíció meglétekor a védekező versenyzőnek egyértelműen látható védekező ívet kell használnia a támadóval szemben, és ezzel a kedvezőtlenebb külső ívre “kényszeríteni” a támadást. Ennek során figyelembe kell venni a megváltozott pályakörülményeket is, például vizes felületen a védekezést hamarabb kell elkezdeni, valamint adott esetben hamarabb befejezni, mert ellenkező esetben negatívan befolyásolhatja a védekezés szabályosságát.
4. bekezdés) Védekező ívnek nevezzük azt, amikor a védekező versenyző manőverével lezárja a támadó elől azt a pályaszakaszt, ahol az kedvezőbb pozícióba tudna kerülni mellette, és valószínűsíthetően megelőzné.
5. bekezdés) Pozícióba kerülésnek nevezzük azt, amikor a támadó gokartjának első kerekei, és a védekező gokartjának hátsó kerekei már egy vonalba kerültek egymással.
Amennyiben a támadó versenyző támadási pozícióban van, de a védekező fél ezt figyelmen kívül hagyja, és helyet hagy a támadónak, a támadás közben történő ütközés az esetek többségében (de nem minden esetben) versenybalesetnek minősül.
A versenyzői eligazításon elhangozhatnak olyan kiegészítő információk, amelyek szerint a pályavonal bizonyos szakaszain engedélyezett a támadó gokartnak pozícióba kerülni a legkisebb mértékben is. Ilyen helyzetekben a védekező gokartnak helyet kell biztosítani a támadónak, ha az a legkisebb mértékben is (akár centikkel) mellette van.
6. bekezdés) Versenybalesetnek nevezzük azt a szituációt, amikor nincs egyértelműen vagy akár túlnyomó részben felelőse az incidensnek, emiatt nem is történik meg egyik fél szankcionálása sem, a verseny az adott pozíciókban megy tovább. Versenybalesetnek minősíthető továbbá az olyan incidens, amely olyan körülmények között történt, hogy egyetlen bíró sem láthatta, illetve nincs utólag megtekinthető felvétel az esetről.
7. bekezdés) Támadási irányelvek
A támadó versenyző érdeke és célja, hogy megelőzze az előtte gokartozó versenyzőt. A pálya karaktere miatt a versenyszervezés előnyben részesíti a támadó hozzáállást, és a szabályosságot figyelembe vevő előzéseket.
A támadó versenyzőnek fel kell mérnie és figyelembe kell vennie, hogy a támadása során történő szabálytalan érintkezéssel ne szerezzen tempó előnyt a védekezővel szemben. Fontos, hogy a támadó csak akkor szánja el magát a pozícióba kerülésre, ha megvan a támadási pozíció a védekező mögött, és utóbbi nem veszi figyelembe a helyzetet, és túl szélesen, az ideális íven közlekedik tovább.
Amennyiben a védekező versenyző védekező ívet használ, tehát egyértelmű a védekezési szándék, akkor a támadó fél túl agresszív vagy meggondolatlan manővere esetén szabálytalanságot ítélünk, és nagy eséllyel büntetésben részesül a támadó (a legtöbb esetben köteles visszaadni a pozíciót).
11. cikkely) Zászlójelzések alatti magatartás
- bekezdés) Tilos a pálya nyomvonalát szándékosan elhagyni. A szándékos pályaelhagyást az adott futamról való kizárással is büntethetjük.
Sárga zászló alatt kötelező lassítani és tilos az előzés. Sárga zászló alatt gyorsító vagy előző versenyzőt a futam után a mezőny végére soroljuk és további büntetésben (pl. pontlevonás) is részesülhet!
Kék zászlónál, ha a lekörözendő szándékosan, vagy figyelmetlenségből feltartja a gyorsabb versenyzőt, büntetésből az összetettben elért pontjaiból minimum 2 pontot levonunk. Ha még nincs pontja, akkor a később elért pontokból is levonásra kerülhet. Ha több versenyzőnél is elköveti ezt, akár a versenyből történő utólagos kizárással is büntethető! A büntetés mértékének megítélése a vezető bíró hatásköre, és a döntését minden esetben kötelező elfogadni!
2. bekezdés) KÉK ZÁSZLÓ alatt való előzés
Kék zászlónál lekörözés alatt a lekörözött versenyzőknek tilos egymás előzése, aki így kerül jobb pozícióba és amennyiben nem adja vissza egy körön belül, minimum 2 pozícióval hátrébb soroljuk a beérkezési sorrendben. Ez vonatkozik azokra a versenyzőkre is, akik lekörözés közben szereznek jobb pozíciót, például a lekörözött hibájából.
3. bekezdés) Pozíció visszaadása szabálytalanság esetén
Az elől haladó féktávon történő lökése esetén, az ilyen módon elért helyezés eredménye nem szabályos, ezért a szabálytalankodó bírói jelzésre köteles a pozíciót visszaadni. Ha nem tudja, mert úgy lökte ki a másikat, hogy az nem tudta folytatni a versenyt, akkor a szabálytalan versenyzőt a verseny végén a kiforgatott illetve kilökött versenyző mögé soroljuk, tehát a legutolsó pozícióba. Emellett további pontok is levonhatóak a vétkes versenyzőtől. Ugyanez érvényes falba szorítás esetén is.
Tilos a pályán szándékosan vagy “játékból” jobbra-balra cikázva haladni, ilyen módon feltartani a gyorsabbat vagy bármelyik versenyzőt. Az a versenyző, aki így tartja meg a pozícióját, a verseny végén akár a mezőny végére is sorolható, de minimum 2 hellyel hátrasorolandó.
A szabálytalanságok tényének, súlyosságának és a büntetés mértékének megítélése mindig a bírók hatásköre (3 bíró közös megítélése), és a közös döntésüket köteles minden résztvevőnek elfogadni!
12. cikkely) Verseny megszakítása
A verseny piros zászlóval bármikor megszakítható, amennyiben a vezető bíró úgy ítéli meg, hogy a versenyző(k) testi épsége veszélyben forog (baleset, pályaállapot, veszélyes versenyző, műszaki probléma, időjárási körülmények stb.).
Abban az esetben is beszüntethető (nem kötelező) a futam, ha összeakadás miatt minimum 4 versenyző csak külső segítséggel tudná folytatni a versenyt (részletesebben az “Utolsó kör(ök) törlése” címszónál). Amennyiben a versenyzők teljesen eltorlaszolják a pályát, magától értetődően piros zászlóval meg kell szakítani a futamot. A megszakított verseny 70 % felett (10 kör) értékelhető, alatta a megmaradt körszámmal a beszüntetés előtti kör állásának megfelelően újraindítjuk!
A verseny első körében történő szabálytalanságból eredő falba állás, megpörgés, vagy műszaki probléma esetén piros zászlóval leállítjuk, és a kör befejeztével újraindítjuk a futamot. Maximum 2 alkalommal indítható újra a verseny, tehát összesen 3 rajt lőhető vissza, a 4. rajt már végleges (kivéve sérüléssel járó balesetnél, vagy csak gyanú esetén). Az rajtok köreiben történő incidensek később vizsgálhatóak, és a versenyzők büntethetőek új rajtok esetén is! Az új rajtoknál a lefutott körök beleszámítanak a verseny körszámaiba. Részletesebben az “utolsó kör(ök) törlése” címszó alatt.
13. cikkely) Verseny újraindítás
- bekezdés) Amennyiben nem az első körben történik a verseny megszakítása piros zászlóval, a versenyzőknek azonnal meg kell állniuk a pályán, és további utasításig a gokartjukban kell várakozniuk.
Amint a vezető bíró engedélyt ad rá, a versenyzők elindulhatnak és mindenkinek be kell gurulnia a bokszba. Abban az esetben, ha a beszüntetés körében a 70 %-ot nem haladta meg a versenytáv (10 kör), a versenyzőknek a folytatáskor egy felvezető kör után fel kell állniuk a rajtrácsra a beszüntetés előtti teljes kör szerinti sorrendben, és ismét állórajtból indulnak. Az így beszüntetett és újraindított verseny rajtja utáni első körben már nincs visszalövés se incidens, se műszaki probléma esetén, kivéve ha egyértelműen sérülés történt, vagy csak a gyanúja merül fel.
2. bekezdés) Utolsó kör(ök) törlése
Abban az esetben, ha a verseny utolsó köreiben (12-15. kör) a mezőny bármely részén tömeges összeakadás történik, ami során nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy kinek a hibájából történt (a vezető bíró ítéli meg), és minimum 4 versenyző csak külső segítséggel tud(na) továbbhaladni (TILOS kiszállni a gokartból), a leintést követően a beszüntetés előtti kör sorrendjét hirdetjük ki végeredménynek. A versenyt vezető versenyző vezetéstechnikai hibája nem minősül szabálytalanságnak (kivéve ha szándékos hibának ítéli meg a vezető bíró), a mezőny közepén történő vezetéstechnikai hiba (ha abból eredően történik ütközés, tömeges összeakadás) viszont szabálytalanságnak minősül!
Amennyiben a mezőnyben bárhol történő tömeges összeakadást egyértelmű szabálytalanság idézi elő (a bírók hatásköre megítélni), és minimum 2 versenyző csak külső segítséggel tud(na) továbbhaladni, a leintést követően a beszüntetés előtti kör sorrendjét hirdetjük ki végeredménynek, és a szabálytalankodót a mezőny végére soroljuk (szélsőséges esetben kizárás is történhet).
3. bekezdés) A nem szándékos, vagy vezetéstechnikai hibából eredő, illetve a megváltozott tapadási viszonyokat nem figyelembe vevő szabálytalanság is ugyanúgy szabálytalanságnak minősül mint a szándékos, tehát nincs lehetőség figyelmen kívül hagyni semmilyen szabálytalan megnyilvánulást!
A büntetés mértékében tehetünk különbséget a futam végén, amennyiben a résztvevő versenyzőkkel való konzultáció után a bíró úgy döntenek közösen, hogy az adott versenyző nem szándékosan követte el a szabálytalanságot. A bizonyítható műszaki hiba, vagy baleset elkerülése miatti manőver (a bírók hatásköre megítélni) büntetés alóli felmentést jelenthet a szabálytalanságot elkövető és/vagy tömeges összeakadást egyértelműen kiváltó versenyzőnek!
14. cikkely) Büntetések, figyelmeztetések
- bekezdés) A szabálytalanságok tényének, súlyosságának és a büntetés mértékének megítélése mindig a bírók hatásköre (3 bíró közös megítélése), és a közös döntésüket köteles minden résztvevőnek elfogadni, amit a versenyzők a nevezésükkel kötelező módon elfogadnak.
A büntetés legenyhébb fokozatában a vétkes figyelmeztetést kap és/vagy a szabálytalankodót a sértett versenyző mögé helyezzük vissza a verseny alatt vagy azt követően (szabálytalanság esetén erre mindenképp számítani kell).
A szabálytalanság súlyosságától függően büntetőpontokkal, vagy azonnali pontlevonással, sőt az adott versenyből történő kizárással is sújtható a szabálytalan versenyző. A büntetés(ek) mellett továbbá figyelmeztetésben is részesülhet az adott versenyző, amelynek hatálya a következő versenyre, vagy akár az összes hátralevőre is kiterjedhet.
2. bekezdés) Figyelmeztetésben részesül egy versenyző, ha vét a biztonsági vagy etikai szabályzatban leírtak ellen. Akkor is figyelmeztetésben részesülhet, ha bár a szabályok szerint nem volt vétkes, de sportszerűtlen megmozdulásokat véltek felfedezni a bírók; vagy feltételezhető a szabálytalanság, de a bírók figyelmét elkerülte az adott szituáció.
Az a versenyző, aki figyelmeztetésben részesül – amelynek hatálya a következő 1 vagy akár több versenyre is kiterjedhet – és szabálytalankodik a következő (hatályos) versenyeken, az adott szabálytalanságért kapott büntetésen felül automatikusan 2 pontot veszít az összpontszámából. Amennyiben több versenyre vonatkozik a figyelmeztetése, és kap pontlevonást az egyiken, a további versenyekre szóló figyelmeztetések sem évülnek el, sőt az azutáni versenyeken automatikusan további 5 pontos levonást kockáztat szabálytalanság esetén.
3. bekezdés) Büntetőponttal szankcionálható egy versenyző, ha vét a biztonsági vagy etika szabályzatban leírtak ellen. Akkor is büntetőpontokat kaphat valaki, ha bár a szabályok szerint nem volt vétkes, de sportszerűtlen megmozdulásokat véltek felfedezni a bírók; vagy feltételezhető a szabálytalanság, de a bírók figyelmét elkerülte az adott szituáció. A legkisebb sportszerűtlen megmozdulásokért is kaphatnak a versenyzők büntetőponto(ka)t, pl. az ellenfél folyamatos kisebb leütközéséért, vagy a zászlójelzések nem megfelelő betartásáért, esetleg a leveztő körben tapasztalt helytelen viselkedésért, stb.
A büntetőpontokat a versenysorozat során folyamatosan gyűjtik a versenyzők, és 10 összegyűjtött büntetőpont esetén automatikusan 10 egységet vonunk le az összpontszámából.
15. cikkely) Etikai szabályzat / Pályán kívüli magatartás
- bekezdés) A sportrendezvényen minden versenyző és hozzátartozója köteles kulturált, indulatoktól mentes, az általánosan elfogadott társadalmi normáknak megfelelő intelligens magatartást tanúsítani.
Elhivatottan igyekszünk a sportoló gyerekeket arra nevelni, hogy kontrollálják indulataikat, és erős mentális állapotban versenyezzenek, valamint mutassanak tiszteletet egymás irányába.
2. bekezdés) Azt a versenyzőt, aki agresszíven viselkedik akár verbálisan, akár fizikailag, az adott versenyből azonnal kizárjuk, és az eset súlyosságától függően akár eltiltással is szankcionálható a további versenyekről.
A verbális agresszivitás kiterjed az indulatos hangnemmel kezdve a kiabálás és trágár kifejezések használatán át a fenyegetésig. A verbális agresszivitás minden formája tiltott, az indulatos megnyilvánulásokat is kérjük mellőzni a program teljes időtartama alatt a pálya teljes területén. Nem jelentenek felmentést a hirtelen felindulásból történő agresszív megmozdulások sem. A versenyzőkhöz tartozó rokonok, szurkolók indulatos vagy agresszív megnyilvánulásai esetén is szigorúan büntethető vagy eltiltható egy versenyző. A büntetés mértékéről a szervezők döntenek, amit a résztvevők kötelesek elfogadni.
3. bekezdés) A fizikai agresszivitás kiterjed a fenyegető, mutogató viselkedéstől a lökdösődésen át a komoly tettlegességig. A fizikai agresszivitás legkisebb megnyilvánulása is tiltott a rendezvényeinken. Ez alól nem jelent felmentést a hirtelen felindulásból történő megmozdulások sem. A versenyzőkhöz tartozó rokonok, szurkolók agresszív megnyilvánulásai esetén is szigorúan büntethető vagy eltiltható egy versenyző. A büntetés mértékéről a szervezők döntenek, amit a résztvevők kötelesek elfogadni.
16. cikkely) Külső segítség igénybevétele
- bekezdés) A rendezői munkát nagyban segíti, ha a versenyekről, versenyzőkről külső felvételeket készítenek a hozzátartozók, illetve a versenyzők sisakkamerát viselnek a futamokon, mert így az egyes eseteket utólag megtekinthetik a bírók, és pontosabb döntést hozhatnak. Ha a versenyzőkről külső felvételeket készítenek (az egész futamot), vagy az adott résztvevő sisakkamerát készül használni a versenyen, erről az eligazításon ajánlott tájékoztatnia a vezető bírót, mert ez esetben más szabályok érvényesek kétes versenyszituációkban. A sisakkamerát viselő versenyzőnek kell ütközés esetén megítélnie, hogy szabálytalannak érezte-e a helyzetet, vagy nem, ugyanis a vezető bíró neki nem fog jelezni. Abban az esetben, ha a versenyző szabályosnak ítéli a saját megmozdulását, és nem adja vissza a pozíciót, a verseny végén a felvétel kielemzése után hoz csak döntést a bíró, amit minden résztvevő köteles elfogadni. Ha a versenyző futam közben szabályosnak ítélte a saját megmozdulását, de a sisakkamera nem működött vagy a felvétel technikai hiba miatt nem játszható le, a vezető bíró automatikusan ellene ítél.
2. bekezdés) Ha egy versenyző és hozzátartozója motoros átbeszélőt (headset) szeretne használni a versenynapon, azt köteles jelezni a szervezők felé. A szervezők a közös megegyezés és egyetértés irányelvét követve a mezőnyre és hozzátartozóikra bízzák, hogy elfogadják-e az adott versenyző kívülről történő segítségnyújtását. Amennyiben nincs egyetértés az ügyet illetően, a szervezők hoznak döntést az adott versenynapon. A Klub Bajnokság filozófiája azt részesíti előnyben, hogy a versenyzők külső segítség nélkül hozzanak döntéseket a különböző versenyszituációkban, és azokért vállalják a felelősséget. A versenysorozat egyik célja, hogy egymás iránti tiszteletre és felelősségteljes gondolkodásra tanítsa a Klub versenyzőket. E folyamat során fontos, hogy a versenyző felismerje, ha hibázott, és tanuljon belőle. Külső segítség használatával a felelősség áttolódhat a pályán kívülre, amiből (a szervezők véleménye szerint) nem tanulhat annyit a versenyző, emiatt nem is preferált.
17. cikkely) Pontszámítás
1. hely: 25 pont
2. hely: 21 pont
3. hely: 17 pont
4. hely: 14 pont
5. hely: 11 pont
6. hely: 9 pont
7. hely: 7 pont
8. hely: 6 pont
9. hely: 5 pont
10. hely: 4 pont
11. hely: 3 pont
12. hely: 2 pont
13. hely: 1 pont
Plusz pontok
- időmérő győztese: + 1 pont
- időmérő győztese: + 1 pont
A bajnokság során a 14 versenyt követően minden versenyző esetében a legjobb 12 futamának eredményét vesszük alapul a végeredmény kihirdetésénél (kivéve pontazonosság esetén).
A végeredmény kiszámításakor pontazonosság esetén az alábbi szempontokat, és ebben a sorrendben vesszük figyelembe:
- kinek van több győzelme
- kinek van több 2. helye
- kinek van több 3. helye
- kinek van több 4. helye, és így tovább a többi futamhelyezésekkel…
- kinek magasabb az összetett pontszáma (eldobás nélküli pontszámok)
- kinek van több pole pozíciója időmérőn
- kinek van több 2. helye időmérőn
- kinek van több 3. helye időmérőn, és így tovább a többi időmérős helyezésekkel…
- kinek van több leggyorsabb köre a futamokon
- ki végzett előrébb az előző bajnokságban (abban az esetben ha mindketten részt vettek)
- ha minden azonos, és az előző bajnokság alapján sem értékelhetőek, 3 körös időmérő dönt a végeredményről
Pontazonosság esetén az összes futamon résztvevő versenyző részesül előnyben a futamo(ka)t kihagyó versenyzővel szemben!
18. cikkely) Óvás
Óvásra van lehetőség minden futamon. Óvás nélkül is minden incidenst kivizsgálunk, ami a versenyen történik, de történhet olyan esemény, ami a bírók figyelmét elkerülte. A külső vagy sisakkamerás felvételek megtekintése után a végső döntést a vezető bíró hozza meg (a többi bíróval és a résztvevő versenyzőkkel való konzultáció után), akinek a döntését kötelező minden versenyzőnek és hozzátartozónak elfogadnia!
Versenyből/bajnokságból való kizárás okai lehetnek:
- a biztonsági szabályzat egyszeri súlyos vagy sorozatos “enyhébb” megsértése (a szervezők ítélik meg)
- a versenyszabályzat gokartban történő magatartásra vonatkozó egyszeri súlyos, vagy sorozatos “enyhébb” megsértése
- az etikai szabályzat megsértése, akár “enyhébb” módon is (a szervezők ítélik meg)
- versenyzőhöz (és szurkolóihoz) nem méltó viselkedés, egymás sértegetése, durva hangnem, szélsőséges esetben erőszakos viselkedés. A versenyzőhöz tartozó szurkolók megnyilvánulásaiért minden esetben a versenyző vonható felelősségre. Az esemény súlyától függően a versenyző szankcionálható akár végleges kizárással is a rendezvényeinkről.
Kizárás esetén a verseny díját nem térítjük vissza!
A szabályok változtatásának jogát a szervezők fenntartják.
Dátum: 2023. 05. 18. (utolsó frissítés)
Készítette: Kovács György (vezető bíró, oktató)
Ellenőrizte és jóváhagyta:
Horváth Zsolt (ügyvezető tulajdonos)
Szlovák Zoltán (ügyvezető tulajdonos)