Indy15 race – gördülj és nyerj

Csíped a különleges gokart versenyeket?

Akkor ennek a kihívásnak megéri utánanézni!

Indy15 race: 2018-ban debütált versenytípusunk, amit az tesz egészen egyedivé, hogy nem állórajtból, hanem kétsoros gördülőrajtból indítunk.

A versenytípust a klasszikus Indy500 ihlette: egy olyan gokartos erőpróbáról van szó, amelyen 15 perc áll rendelkezésedre arra, hogy “repülő rajtból” startolva végül az élen végezz. Pontosságot, megfontoltságot és kitartást kíván, akárcsak egy dupla futamos vagy félórás verseny. Az időmérő is egészen rendhagyó lebonyolítású, ugyanis fordított pályairányban kell minden indulónak 5 kört megtennie.

Az Indy15 race elnevezésű versenytípust idén is több alkalommal megrendezzük.
Bátran vágj bele ebbe a kalandba, hiszen amellett, hogy óriási élmény, remek felkészülést jelenthet akár a Dupla futamos versenyre, akár a 2 órás csapatversenyekre. Egy nagyszerű kihívás saját magaddal szemben is, felmérheted, hogy 15 perc alatt hány kört tudsz megtenni versenytempóban!

Tehát az ellenfeled nem csak a többi versenyző, hanem a köridő és a körszám is 😉

5 érv, ami az Indy15 race mellett szól:

  1. egy új típusú, különleges versenyen vehetsz részt szombaton
  2. a kétsoros gördülőrajt egészen egyedi az amatőr versenyeken
  3. rendkívül technikás, gyors és hosszú pályavonallal várunk
  4. a 15 perces versenytáv több mint 30 körös küzdelmet jelent
  5. ezzel a kihívással felmérheted koncentrációd és állóképességed

A következő Indy15 verseny időpontja:

Időmérő: 5 kör (fordított pályairányban)

Verseny: 15 perc (gördülő rajt, normál pályairány)

Kategóriák: könnyű súly (40-75 kg), nehéz súly (80-115 kg)
Nevezési díj: 7900 Ft / fő
Díjazás: kategóriánként GokartVác érmek a dobogósoknak

Fontos! A versenyt az elküldött jelentkezések és a nevezési előlegek alapján rendezzük meg minimum 7, maximum 18 versenyző részvételével. A versenynapon történő helyszíni nevezést nincs lehetőségünk elfogadni.

Add le a nevezésed az alábbi felületen a következő Indy15 versenyre:

 

Weboldalunk a látogató élményének javítását segítő "sütiket" használunk. Elfogadod? További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás