websikehealthcheck
websikehealthcheck

20 perces verseny

Csíped a különleges gokart versenyeket?

Akkor ezt a kihívást semmiképp se hagyd ki…

Időpont: 2024.03.02. szombat, 9 óra

20 perces verseny: A 20 perces verseny különlegessége az egyedi időmérő lebonyolítása, illetve az, hogy nem állórajtból indul a futam, hanem kétsoros gördülőrajtból.

A versenytípust egyedisége ihlette: egy olyan gokartos kihívást szerettünk volna kiírni, amely nem túl hosszú, de nem is rövid, igazi arany középutat képvisel, már ami a versenytávot illeti.
Az időmérő sem szokványos lebonyolítású, ugyanis nem csak „simán” 3 kört kell teljesítenie minden indulónak. A csavar abban van, hogy a három gyors körből csak kettőt, a legjobb és a legrosszabb köridőt vesszük figyelembe, amelyeket átlagolunk és a kapott eredményhez hozzáadjuk ennek a 2 körnek a szórási értékét is, ezzel eljutva a kvalifikációs végeredményhez.
Akinél ez a szám a legkevesebb, az indulhat a mezőny éléről az adott kategóriában.

A verseny rajtja: kategóriánként maximum 12 versenyző indulhat egy futamban, ahol a start kifejezetten rendhagyó, ugyanis kétsoros gördülőrajttal veszi kezdetét a 20 perces versenyfutás.
A versenyzőknek az első felvezető körben be kell sorolniuk a kétsoros formációban, és ha a mezőny összeállt szabályosan, a második felvezető kör végén zöld zászlóval indítjuk mozgásból a versenyt.

A 20 perces versenyt csupán pár alkalommal rendezzük meg idén.
Ilyen versenyt még biztosan nem láttál, szóval bátran vágj bele ebbe a kalandba, hiszen amellett, hogy óriási élmény, remek felkészülést jelenthet a többi versenytípusainkra is. Továbbá nagyszerű kihívás jelent saját magaddal szemben, felmérheted, hogy 20 perces verseny mekkora kihívást jelent neked egyedi, gördülőrajtos indulással fűszerezve.

5 érv, ami a 20 perces verseny mellett szól:

  1. egy új típusú, különleges versenyen vehetsz részt szombaton
  2. minden résztvevő azonos gokarttal küzd meg az egyedi időmérőn
  3. rendkívül technikás, gyors és hosszú pályavonallal várunk
  4. a 20 perces versenytáv izgalmas küzdelmet biztosít
  5. ezzel a kihívással felmérheted gyorsaságod és koncentrációd

20 perces verseny időpont: 2024. március 2., szombat 9 óra

Időmérő: kategóriánként 3 kör azonos gokarttal

Versenytáv: 20 perc
Futamrajt: kétsoros gördülőrajt

Kategóriák: könnyű súly (50-75 kg), nehéz súly (78-100 kg)
Súlyozás: maximum 25 kg plusz
Nevezési díj: 13.500 Ft / fő
Díjazás: Gokart Vác érmek a dobogósoknak kategóriánként

Fontos! A versenyt az elküldött jelentkezések és a nevezési előlegek alapján rendezzük meg minimum 7, maximum 24 versenyző részvételével. Kategóriánként maximum 12 versenyző vehet részt.
A versenynapon történő helyszíni nevezést nincs lehetőségünk elfogadni.

Add le a nevezésed az alábbi felületen a 20 perces versenyre:

 

IDŐPONTFOGLALÁS
+36 30 360 1015
IDŐPONTFOGLALÁS
+36 30 360 1015